Randal monológja a Shop Stop 2 végén

Kevin Smith az a rendező, akiről azt tartják, hogy képes volt egy egész generáció semmittevéséről mesterműveket alkotni, és, hogy igazából ő ennek a rétegnek a rendezője marad mindörökké. Tény, hogy mondjuk a Képtelen képregény, a Shop-Show vagy az első Shop-Stop máshogy szólít meg, mint azokat akiknek tényleg generációs élményei voltak ezek a filmek, ám tény, hogy ahogy egyre inkább öregszem (Nagyon azért nem.) egyre több rétege érint meg ezeknek a filmeknek. A Shop-stop immáron számomra nem csak egy laza vígjáték, hanem a kisemberek igaz története, a Képtelen képregénynél rájöttem, hogy Smith egy rendezőzseni volt fénykorában, ám a legnagyobb változást a szememben a Shop-stop második része "élte át."

Lassan 10 éve, hogy először láttam Randal, Dante, Jay és Néma Bob utolsó kalandját, és már akkor az egyik kedvencemmé vált a történet. Röhögtem a trágár és obszcén világán, a politikailag inkorrekt világnézetén és idéztem gyakorlatilag az összes beszólást. Nemrég aztán megnéztem körülbelül 3 év után újra a filmet (kb 20. alkalommal), és rá kellett jönnöm, hogy ebben van a Kevin Smith univerzum egyik legmarkánsabb jelenete, ami nemcsak, hogy nem vicces, hanem egyenesen drámaian hatásos, és ami a lényeg szinte tökéletesen van megrendezve.

Mindig is volt egy karakter aki meghatározza az emberek viszonyát ezekhez a filmekhez: A Shop-showban ez Brody, a Dogmában Rufus, a Képtelen képregényben Blanky, a Jay és Néma Bob visszavág című filmben Jay, ám Randal Graves az aki szerintem meghatározza az egész "Askewniverse"hez való hozzáállást. Ő az a teljesen amorális valaki akit elsőre szeretünk utálni, és csak később jövünk rá, hogy lehet tőle tanulni. Mert, lehet: Már az első rész is úgy végződött, hogy ő mondja ki Danténak, és a nézőnek is nemcsak a film, de a generációja igazságát is, itt pedig még tovább megy.

Abban a körülbelül 5 perces (szenzációsan megírt) dialógban, amit ajánlok ismét nem Dante az akinek beolvas, hanem mindenki aki még hisz az "amerikai álomban" vagy akárcsak a társadalmi konvenciókban. Ő az akinek nem mondja meg senki, hogy hogyan élje az életét, és ez az ami miatt az emberek lúzernek gondolják, holott ő az élet császára. (Pláne a film végén, mikor barátjával ugyebár megveszik a vegyesboltot.) Itt derül ki, hogy ő az aki sohasem hitt a médiából ráömlő "legyél sikeres, gazdag, szép" maszlagnak, hanem önálló életet élt, és így lett egy boldog ember. Dante viszont ugyanakkor viszont benyelte ezt a sok szart, és éppen ezért akarja belekényszeríteni magát szerepekbe (mint ahogyan sokan), és ezért hibáztatja (teljesen jogtalanul) barátját, elszaródott élete miatt. És pont emiatt van szüksége Randelre, hogy visszarántsa őt a valóságba.

Úgy gondolom, hogyha nem lenne az utolsó fél perc, valamint Jay jelenléte a jelenetben (Ami azért kellett, hogy ne forduljon giccsbe a jelenet.), akkor drámaiságát tekintve ez a monológ és a belőle következő párbeszéd lehetne a Kevin Smith életmű abszolút csúcspontja.

Goodbye Tony Romo!

Ugyan sohasem voltam Dallas Cowboys szurkoló, ám számomra is vitathatatlan, hogy egy legendás játékos vonult vissza a mai napon Tony Romo személyében. A kiváló irányító 2004 óta szolgálta a "cowboyokat"' ahol 2015-ös sérüléséig számított kezdőirányítónak. Legeredményesebb szezonjában, 2019-ben 36 touchdown passzt adott, 2014-ben pedig 113,2-es passer ratinggel zárt. Pályafutása során 248 TD passzt könyvelhetett el.