Számomra nyilvánvaló, David Bowie sokszínűbb, mint egy kaméleon. Kedvenc előadóművészem minimum 8 fajta zenei stílusban és alteregóval ért fel a csúcsra, mindezt úgy, hogy egyik albuma sem emlékeztetett a másikra. Első sikeres, és (véleményem szerint 3 legjobból az egyik) albuma az 1969-es Space Oddity volt, amelynek címadó dala először csúcsra repítette a szinte besorolhatatlan nemű művészt. (Itt látható alteregója Ziggy Sturdust ugyebár androgün.)
A dal egy űrhajósról szól, akit kint hagytak az űrben, s ez a dal a komplett űrkorszak szorongását testesíti meg. Gyermekkorom egyik visszatérő rémálma volt, hogy látok egy űrhajóst, aki épp a Holdon van, és közben megsemmisül a világegyetem. Ez a dal nem csupán idézi fel számomra, hanem a kozmikus magány himnuszává is vált. Mikor magányosnak/elhagyatottnak érzem magam, egyértelmű, hogy ezt a dalt játszom le valamilyen platformon.
Az albumot is a lehető legjobb szívvel tudom ajánlani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése